Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul
Magyar szinkronnal és felirattal
Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet.
Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig ki kéne fürkésznie egy másik gyilkos elméjét, amely ugyanilyen briliáns - és ugyanilyen beteg.
Graham számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie múltjával és ősi ellenségével, a jelenleg bebörtönzött Lecterrel!
A VÖRÖS SÁRKÁNY Thomas Harris 1981-es regényéből készült, mely a világhíres Lecter-trilógia (A vörös sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibal) első darabja. A regényt A bárányok hallgatnak forgatókönyvéért Oscar-díjjal jutalmazott Ted Tally adaptálta, Hannibal szerepében pedig ismét a zseniális Anthony Hopkins-t láthatjuk viszont!
EXTRÁK:
Audiókommentár - a rendező, Brett Ratner és Ted Tally, az író közreműködésével
Önállóan meghallgatható zenei hangsáv - a zeneszerző kommentárjával
DVD-ROM
Jelenlegi ára: 1 399 Ft
Az aukció vége: 2011-08-05 05:58
. Vörös Sárkány - Anthony Hopkins,Ralph Fiennes ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 399 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Márka: Decathlon Méret: S Derék: 56 Hossz: 41 Hossz ágyéknál: 20 Tulajdonságok: Derékban gumis, fenéknél betétes, fekete színű kerékp...
-
Köszönöm, hogy benéztél hozzám. Termékleírás: Hagyományos, megbízható kialakítás. 6 kW teljesítmény, fa tüzelőanyag. Kialakítás szabad...
-
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ ÚJ FELÜLETKEZELT, LAKKOZOTT FENYŐ POLC. FENYŐ GYERMEK KISSZÉK Jelenlegi ára: 2 500 Ft Az aukció vége: 2011-07-04 06:...
-
Szeretnél Fogyni, de egyszerűen nem megy? Állandóan éhes vagy? Nem tudsz ellenállni az édességnek és a Finomabbnál finomabb falatoknak? E...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Dalok és szonettek William Shakespeare lírai költőként mint a Szonettek szerzője ismert, pedig számos egyéb kisebb költeményt is írt. Csak...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Jelenlegi ára: 2 840 Ft Az aukció vége: 2011-11-17 02:13 . Monitor adatkábel Dual Link DVI -- DVI 2m /KKTM - Jelenlegi ára: 2 840 Ft